Kezdődik a hajtás!
2020.05.15. 16:13, Kyandi-chan
Első fejezet
Nos, kezdődik is a legelső fejezetem ezen az oldalon! Jó szórakozást!
Nem egy átlagos napra virradt a Konohai Sporttagozatos Gimnázium. Mindenki be volt zsongva. A diákok és a tanárok mintha jobban nyüzsögtek volna. Kezdődött a tanulmányi versenyek hete! Ezek a hetek azok, amikor a másik városokkal összemérik a szellemi és fizikai képességeiket a gimnáziumokat képviselő tanulók. Ezért volt mindenki izgatott. Ezúttal a felsősök évfolyamából a másodikosokon volt a sor a versenyeken való részvételen. Az összes verseny közül a sportnak van a legnagyobb hangsúlya. Konohagakure csapata már az ajtóban álldogált. Hárman voltak. Egy lány, és két fiú. Táskáik a hátukra volt akasztva.
-Rendben csapat! Mivel a mi gimink három fővel kevesebb taggal rendelkezik, ezért erősítést kaptunk Sunagakurétól. – Közölte a három nebuló Senseije. A hármas bólintott, jelezve, megértették, amiket mondott nekik a férfi. A tanár örült annak, hogy nem nehéz felfogású gyerekekkel kell ebben az évben versenyre menni. Jobbat nem is kívánhatna náluk, bár a homoki tanulókban úgy, hogy nem ismerte még őket, nehezen bízott meg.
-Mindenesetre... – Kezdte sejtelmesen a tanár. – A fiatalság ereje tomboljon bennetek!! – Lelkesítette a tanulókat. Inkább csak az egyiket közülük. Annak a szeme tágra nyílt, és csillogott az örömtől.
-Gai Sensei! – Bőgte a gombahajú gyerek. Tanára beszéde ugyanis nem kicsit hatotta meg. Az efféle lelkesítések mindig egészen a szívéig hatoltak. Már annyira hergelte magát, hogy arcán patakokban folytak lefelé az örömkönnyei. Gai mindig is szerette érzékeny, de egyben szorgalmas tanítványát.
-Lee! – Érzékenyedett el ő is. Pedig a tanár náluk sokkal idősebb, mégis elsírta magát. Jól esett neki látni azt, hogy ennyire lelkesedik Lee. Ez az öröm egészen a lelkébe markolt, és kijött a könnycstornáin, öröm formájában.
-Ezek hülyék... Nem igaz, Tenten? – Fordult a lány felé a másik fiú. Érdeklődve várta társa válaszát, aki látszólag jól elvolt a két bőgőmasina látványán. Egy enyhe mosoly megjelent a szája sarkán, és barna szemei már szinte kacagtak. Arca ugyan csak egy enyhe mosolyra rándult, a másik mégis észrevette a szemeiben élénken lobogó örömöt.
-De, igaz. Teljes mértékben, Neji.
- Adta a választ Tenten Nejinek.
-Gai Sensei! Megérkeztek a sunagakurei tanulók! - Nyitotta ki az iskola bejárati ajtaját egy nő. Igaz, ezzel alaposan kiugrasztotta a bőréből a kapu előtt álló férfit. Amikor a tanár meglátta, hogy az igazgatónő nyitotta ki az ajtót, és hozta rá a frászt, azonnal vigyázzba állt, megadva ezzel a hölgynek a tiszteletet.
-Értettem, Tsunade igazgatőnő! - És végre elindulhattak. Ezzel el is kezdődött a végtelennek tűnő, egy hetes hajtás. Bár még senki se tudja, hogy hogy fog végződni ez az egész verseny.